Microsoft word - 08-mészáros-konverg.doc

A kínai regionális politika a maoi redisztributív politikától a jelenleg ér-vényben lévő szabályozásig jelentős változásokon ment keresztül. A nyitot-tabbá vált Kína a szelektív regionális fejlesztést próbálta folytatni. A fejlődés területi diffúz megvalósítása sem bizonyult sikeresnek. A fordított U-modell után a lépcsőzetes, majd végezetül a pragmatikus szemlélet győzött. A kü-lönböző elméletek gyakorlatilag sokat nem segítettek a leszakadó területek-nek. A kínai fejlődés alakulásának az egyik kulcskérdése tehát továbbra is a konvergencia és a divergencia kérdése marad. A kínai regionális politikának három fő célját tudjuk megkülönböztetni: (i) a gazdasági célokat (GDP); (ii) a szociális célokat (szegénység csökken-tését) és (iii) a környezetvédelmi célokat (a fenntartható fejlődés biztosítá-sát). A regionális fejlesztési politikának feloldhatatlan dilemmája, hogy a kon- tinensnyi ország, a szélsőséges határok között mozgó népsűrűségével, mi-ként egyenlítheti ki a szélsőségeket. A régiók közötti különbségek oly na-gyok, hogy a legátgondoltabb és legdifferenciáltabb regionális fejlesztési politika sem számolhatja fel. Itt bizony emberöltőkben kell gondolkozni. Akár az egy főre, akár a körzetenként előállított GDP-teljesítményt vesszük alapul, a tartományok közötti különbségek nagyok. A legfejlettebb és az el-maradott tartományok közötti különbségek, a divergencia nem csökken. Összesített adatok szerint a keleti tengerpart tizenkét közigazgatási egysége 57,9 százalékos arányban, az ország középső kilenc körzete 28 százalékos, a nyolc körzetből álló elmaradott nyugati régiók pedig 14,1 százalékos megosztásban járulnak hozzá a GDP előállításához. A szakadék mélyülését így aztán nem sikerült még megállítani.1 A fejlettségbeli szintkülönbségek problémája természetesen nem új kele- tű. Az elmaradottság nemcsak a technológiai szintben, hanem a munkaerő 1 Nemeskéri Zsolt: A régiók fejlődése és konvergenciája Kínában. Ph.D. disszertáció, Pécs. 2002. költségében, a földbérletben, az ingatlan árában is lemérhető. Ez adott lehe-tőséget arra, hogy országos szinten használják ki a termelési tényezők árá-nak különbségéből eredő előnyöket. Az eredeti elgondolás szerint a terme-lés hatékonyabb és modernebb formái kezdődhettek volna meg annak a dif-fúziónak, amely a keleti partvidékről a belső területek irányába halad. Gya-korlatilag erre az elképzelésre épült a különleges gazdasági övezetek kon-cepciója, amely végül is nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fejlettlenebb térségek elmaradottsága nem csökken, inkább tovább mélyül. Ezért vált szükségessé 1996-tól a különleges övezetek korábbi koncepciójá-nak a felülvizsgálata és a nemzeti elbánás elvének az érvényesítése. Kínát nem tekinthetjük egységes gazdasági térnek, és a belátható jövőben sem válik azzá. Olyan régiók együttesének a halmazára emlékeztet, ahol tovább növekszik a távolság. A regionális politika változásai révén azonban a rés csökkenhetővé válhat. Ez azonban minden bizonnyal több generációs feladat. A válságkezelési koncepció szerint kilenc, majd a későbbiekben hat nagy önálló körzetet próbálnak kialakítani.2 Ennek következtében olyan gazdasági egységek jöhetnének létre, amelyek idővel alapját képezhetik egy föderatív állam kialakulásának. A kínai történelem tanulsága alapján azon-ban a jövendő rendje feltétlenül többesélyes lehet. Az erős központi hatalom gyengülésével a birodalom – történelme során – többször hullott darabokra mindaddig, amíg az új és feltörekvő erő vissza nem állítja az erősen köz-pontosított hatalmat. Ennek a jövőképnek a formáját a gazdasági eredmé-nyesség mellett, a politikai intézményrendszer és szervezeti formák demok-ratizálódási folyamata fogja megszabni. A földrajzi tényezők és a jelenlegi politikai irányzat folytatódásával úgy tűnik, hogy a széttartó irányultságú fejlődés folytatódik. Amikor a helyi hatóságok a gazdaság ügyeibe akarnak beavatkozni, akarva vagy akaratlanul, sérthetik a központi szándékokat. Az ilyen beavat-kozások eredménye általában többnyire vegyes. A piac szereplői, a helyi gazdaságok és kormányzatok óhatatlanul saját lehatárolt érdekszféráikban mozognak, tevékenységüket is a helyi érdekek mentén határozzák meg. En-nek nyomán éles konfliktusok, erős verseny és helyi protekcionizmus jel-lemzi a gyorsan fejlődő helyi gazdaságokat. A központi kormányzati be-avatkozással és a piaci folyamatok erősödésével próbálják a kettőséget egyensúlyban tartani. A központi kormányzat közötti kapcsolatrendszer nem szűkítethető le a regionalizmusra. A régiók között mindenütt megtalálhatók a „tartomány építésére” irányuló törekvések. A helyi ipar és fejlesztés védelmében – a külvilágból jövő hatásokkal szemben – protekcionista módon védekeznek. Az ország más területeiről jöttekkel szemben magasabb adókat, termelési 2 A hat közigazgatási terület: 1.) Észak-Kína 2.) Északkelet-Kína 3.) Kelet-Kína 4.) Dél-Kína 5.) Délnyugat-Kína 6.) Északnyugat-Kína. engedélyeket, minőségi bizonyítványokat, karanténkövetelményeket kíván-nak meg. A helyi piacokon ezáltal próbálják csökkenteni más tartományok termékeinek versenyképességét. Ezzel a jelenséggel magyarázhatók a tar-tományi szinten azok a párhuzamos fejlesztések, amelyek országos szinten az erőforrások szétforgácsolódásával, a beruházások elaprózódásával jár-nak. Ezek a jelenségek végső soron az egységes nemzeti piac kialakulását hátráltatják. Kérdéses pedig az, hogy a nagyobb körzeti egységekkel sike-rül-e áttörni a tartományi korlátokat. A XXI. század Kínájának képe jelentős mértékben függ attól, hogy miként használja fel a régiók rendelkezésére álló eszközöket a kormányzat. Az or-szág növekvő piacgazdasági nyitása miatt, a régiók egyre kevésbé hajlan-dók feláldozni – más régiók javára – jövedelmezőségi és hatékonysági érde-keiket. Ezáltal meglehetősen bizonytalan a központi és tartományi, a tarto-mányi és a helyi önkormányzatok közti hatalommegosztásának kérdése. Az empirikus tapasztalatok és a konvergencia modellezések3jelzése sze- rint még hiányoznak azok a hatásmechanizmusok és tendenciák, amelyek révén a szegényebb tartományok gyorsabban növekedhetnének, mint a gazdagabbak. A reformok ezáltal tovább mélyítették a regionális egyenlőt-lenségeket. Bebizonyosodott az is, hogy a kínai tartományok reáljövedelme-inek konvergenciája – a vidéki reformok hatására – viszonylag új keletű. A nemzetközi kereskedelem liberalizálása és a külföldi tőkebefektetések váltak a keleti területek növekedési motorjává. A tartományi jövedelmek széttartó irányú fejlődése a kilencvenes évektől vált jellemzővé. A hat régióra osztott területen – a leggazdagabb és a legszegényebb régió között – az egy főre ju-tó átlagos GDP-különbözet közel háromszoros. Az egyes régiókon észlelhe-tő divergens jelenség döntően a belső és a part menti tartományok között észlelhető. A tendencia továbbra is folytatódik. A regionális különbségek kérdése tehát továbbra is gond marad. Az elmondottak alapján joggal kérdezhető, hogy mennyiben fenyegetheti Kínát a szétesés veszélye. A japán származású Omae Kenicsi Kína-szakértő, a strukturális átalakulások szemszögéből közelíti meg a kínai birodalom jö-vőjét. Vizsgálódása során vetődött fel annak a kérdése, hogy Kína tekinthe-tő-e egységes birodalomnak, vagy csupán heterogén elemek mesterséges halmazának. A tartományok közötti életszínvonal különbségek oly nagyok, mintha ez az ország egymástól különálló egységekből tevődne össze. A ko- héziós erőt – megítélése szerint – a politikai és katonai nyomás képezi. A gazdasági törésvonalak mentén kiéleződött megosztottság felvetheti a szét-esés gondolatát is. A gazdasági különbségek növekedése, a tartományok ri-valizálása, a központi hatalom és a tartományi kormányzatok közötti fe-szültségek kezelése nem könnyű feladat. Az ország etnikailag és nyelvileg is sokszínű. Miután a han, azaz a kínai nyelvben több, egymástól különböző nyelvjárást beszélnek, az integráló erőt az egységes kínai jelírás képezi. Ci-vilizációs gyökereiben azonban ez az ország mégis homogén, amely jelen-tősen megnöveli az állam egységének szakítószilárdságát. Miután a „han”, azaz a kínai népesség teszi ki az ország lakosságának mintegy 94 százalé-kát, az országban élő 56 nemzetiség abszolút kisebbségbe szorul. Ugyanak-kor a centralizáció szellemében óriási erőket vetnek be Hongkong, Makaó és Tajvan integrálása érdekében. Omae Kenicsi életképesnek tartja a föde-ralista jellegű megoldást, amelynek csírái a tartományi önkormányzatok le-hetnének. A gazdaság rohamos fejlődésével Omae Kenicsi úgy véli, hogy ,,a szárazföld sokkal inkább működik föderatív módon, mint azt sokan gondol-ják”. Kínában gyakorlatilag két párhuzamos struktúra is működik. ∗ Egy központosított, autokratikus kommunista adminisztráció, amelyet idejétmúlt ideológia és katonai érdekek irányítanak. ∗ És ezzel szemben létezik egy decentralizált szabadpiaci gazdasági rend- szer. A központi és helyi szint viszonya alapján úgy tűnhet, hogy az or-szág egy hatalmas korporatív vállalatként működik, ahol a döntéshozatal többnyire az „üzleti egységek” szintjére helyeződik át. Ezen a szinten pe-dig a félig autonóm, önigazgató gazdasági régiók kemény harcot vívnak a tőke, a technológia és az emberi erőforrás megszerzéséért. Az akaratát érvényesíteni tudó erős központ nélkül a rendszer működés- képtelenné válik; így Kína polgárai számára a legfontosabb közérdek az or-szág egységének fenntartása. 2) A fejlettségbeli szintkülönbségek kiaknázása A kínai regionális fejlesztési politikának legnagyobb dilemmája, hogy a leg-fejlettebb és az elmaradott tartományok közötti különbségek akár az egy fő-re, akár a körzetenként előállított GDP vonatkozásában is szélsőséges hatá-rok között mozognak. A különbségek áthidalására a differenciált regionális fejlesztési politika már nem elegendő. A leggazdagabb és legszegényebb tartomány közötti GDP-különbözet 36-szoros. A központi és a nyugati ré-giókba irányuló beruházások ellenére, a felzárkóztatás legalább még 20-30 évre szóló feladat. Az elmaradottság nemcsak a technológiai szintben, ha-nem a munkaerő költségében, a földbérlet, az ingatlan árában is mérhető. Ez ad lehetőséget arra, hogy országos szinten használják ki a termelési té-nyezők árának különbségéből eredő előnyöket. A divergens jelenségek dacára, a nyugati területek fejlesztési programjá- nak következetes végrehajtása során – évek távlatában – a tendencia talán megfordítható. A kínai politikai és gazdasági vezetés a felzárkózás növelé-sére óriási erőfeszítéseket tesz. Ezért biztatják és ösztönzik kedvezmények-kel a központi kormányszervek a Kína iránt érdeklődőket az elmaradott kö-zépső és nyugati területekre való befektetésre. Kínát tehát valóban nem tekinthetjük egységes gazdasági térnek. A keleti part menti tartományok fejlődése továbbra is meghaladja a belső régiók nö-vekedési ütemét. Miután a központi hatalmi szervek meghatározó szerepe nem változott, a fontos gazdasági és társadalmi döntések politikai szinten történnek, a preferenciás politika mesterségesen is beavatkozik a gazdaság-ba. Példája annak a Shanghai körzetében kiépített Pudong övezet beruházá-sa, amely egyértelműen politikai érdekek mentén valósult meg, és minden bizonnyal hozzájárul a divergens folyamatok erősödéséhez. Ugyanakkor ez a politikai akarat a kilencedik, majd a tizedik ötéves terv (2001–2005) ke-retében, a regionális különbségek csökkentésében, az ún. nyugati területek fejlesztési programjában is működtethető. A legfontosabb feladatok egyike a regionális egyenlőtlenségek enyhítése és a gazdasági koordináció megerősí-tése. A külföldi és a tengerparti területek tőkebefektetéseinek ösztönzése a középső és nyugati körzetekbe, a bizonyos iparágak és projektek kedvez-ményes elbánásban való részesítése, a kitűzött célok megvalósulását szol-gálja. A belső területek konvergenciájának előfeltétele azonban annak az óriási infrastrukturális lemaradásnak a felszámolása, amelyről a 2002-ben meghirdetett szociális célkitűzések is tanúskodnak. A feladatok önmagukért beszélnek. Cél az, hogy legyen minden járásnak aszfaltozott útja és elekt-romos hálózata a tartományi fővároshoz. Nagy eredménynek számít, hogy már több mint húsz régióbeli városba fektettek külföldiek tőkét – többnyire vízvezeték és csatornázási projektekbe.4 A regionális különbségek csökkentését célzó 2000-ben meghirdetett ún. nyugati területek fejlesztési programja – a tizedik ötéves terv keretében – négy területen kezdeményezett fejlesztéseket: 1) Infrastrukturális beruházások: autóút-hálózat, vasútvonal, repülőtér, olaj- és gázvezeték, elektromos elosztóhálózat fejlesztése stb. 2) Környezetvédelem: erdősítés, sivatagosodás elleni programok, talajerózi- 3) A gazdasági struktúra fejlesztése: a helyi adottságoknak megfelelő új termények és technológiák meghonosítása a mezőgazdaságban, feldolgo- 4 China Economic News (No. 33.) 1 September, 2003. 13. p. zó üzemek létesítése, hatékonyabb gyártási eljárások alkalmazása az ipari termelőegységekben, a turizmus infrastruktúrájának kiépítése stb. 4) A oktatás, a tudományos-technológiai fejlesztés: külföldi szakértők bevo- násával, K+F-központok támogatása adó- és egyéb kedvezményekkel. A központi kormányzat a külföldi vállalkozók mellett a magyar üzletem- bereket és szakértőket is bíztatja arra, hogy az ország elmaradottabb terüle-tein vegyenek részt a fejlesztésben. Ennek érdekében olyan kedvezményeket nyújtanak a beruházásokhoz, amelyeket a fejlettebb országrészben már nem adnak. A tartományok itt maguk határozhatják meg a prioritást élvező területeket. A szokásos adókedvezményeken túl, további három évig 15 százalékos társaságiadó-kedvezményt biztosítanak. Ezeken a területeken enyhítettek a korlátozott és tiltott ágazatok szabályozásán is. Tudni kell azonban azt, hogy ezeken a területeken – a kínai statisztika szerint is – az egy főre jutó GDP az országos átlaghoz képest 30 százalékkal alacsonyabb.5 A belső területek infrastrukturális gondjai, gazdaságának alacsony szintje, az elzártság miatt, az üzleti kockázat nagyobb, mint a fejlettebb részeken. Ugyanakkor ezek a területek ásványkincsekben, olaj- és gáztartalékokban gazdagok, amelyekre a fizetőképes kereslet is óriási. A geológiai és geofizi-kai kutatásban való részvételnek már hagyományai vannak. Az 50-es évek-ben a magyar szakemberek sikeresen végeztek feltárásokat a lakott terüle-tektől távol eső körzetekben. Ez jó kiindulási alapja lehet a magyar részvé-telnek. A központi, nagy fejlesztési projektekben való részvétel valamivel na- gyobb biztonságot jelent. A magyar vállalatok és vállalkozók ebben legin-kább beszállítóként, nagyobb és harmadik országbeli partnerek mellett ve-hetnek részt. Az energetikai, a vízgazdálkodási, a közlekedési projektek azok, amelyben a magyar szakértelem kamatoztatható. Önálló jelenlétre csak néhány részterületen, például a termelési technológia átadása az ag-rárgazdaságban s bizonyos egységek, mint például a takarmánykeverő, a siló, a szárító, a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó szállításának területén van lehetőség. A különleges gazdasági övezetek a fejlettebb keleti tengerparti területeken épültek ki. A Különleges Gazdasági Fejlesztési Övezetekhez fűződő teljesü-letlen remények miatt került sor – eleinte kísérleti jelleggel – a technológiai fejlesztési zónák szervezésére, ahol koncentráltan fogják össze a fejlesztése- 5 China Statistical Yearbook 2001, Beijing. ket és a szakágazati kapcsolatokat. Ettől remélték azt is, hogy az országré-szek közötti gazdasági különbségek, ha lassan is, de fokozatos kiegyenlítőd-nek. Ezzel szemben a szintkülönbségek tovább mélyülnek. A különleges gazdasági övezetek mellett a kínai vezetés még számos olyan területet jelölt ki, amelyekben szintén preferenciális politikával kívánta vonzani a külföldi tőkebefektetőket. Ennek alapján az alábbi fejlesztési övezetek, nyitott zónák különböztethetők meg: (1) különleges gazdasági övezetek (1979 Shenzhen, Shantou, Zhuhai, (2) nyitott part menti városok (1984-ben 14 nyitott város), (3) szabad kereskedelmi zónák a nyitott városokban (1993), (4) nyitott gazdasági övezetek, például a (Jangze) Jangce-delta, (5) gazdasági és műszaki fejlesztési övezetek vagy high tech övezetek. A kínai regionális fejlesztési politikának az egyik legnagyobb dilemmája az, hogy a legfejlettebb és a legelmaradottabb tartományok közötti különb-ségek az egy főre vagy a körzetenként előállított GDP vonatkozásában is szélsőséges határok között mozognak. A különbségek áthidalására a diffe-renciált regionális fejlesztési politika már nem elegendő. A leggazdagabb és a legszegényebb tartomány GDP-különbözete 36-szoros. Az elmaradottság nemcsak a technológiai szintben, hanem a munkaerő költségében is mérhető. Ez egyben lehetőséget is ad arra, hogy országos szinten is kihasználják a termelési tényezők árának különbségeit. A belső területek konvergenciájának előfeltételeként az infrastruktúrát, a környe-zetvédelmet, a gazdasági struktúra fejlesztését, az oktatást és a tudomá-nyos-technológiai fejlesztést akarják mozgósítani. A központi kormányzat a fejletlenebb területekre próbálja vonzani a külföldi beruházókat úgy, hogy olyan kedvezményeket biztosítanak, amelyet a fejlettebb részeken nem ad-nak. A szokásos adókedvezményeken túl, további három évig 15 százalékos társaságiadó-kedvezményeket biztosítanak a befektetőknek. A központi és a nyugati régiókba irányuló beruházások ellenére, a közelítő felzárkózáshoz is legalább 20-30 évre lesz szükség Kínában.

Source: http://www.chinanetwork.hu/portal/downloads/Konvergenciajelensegek_tanulmany_Meszaros.pdf